CSAPATUNK

BECCA
Az AWS hercegnője, aki Dániel távollétében a campért felelős. Szívét-lelkét beleadja a munkájába, s a camp jollyjokereként folyékonyan beszél magyarul, németül és angolul. Szenvedélye a szörfözés és a snowboardozás, zengő nevetése pedig mindig jó kedvvel tölti meg a ház falait. Ő az AWS család gondoskodó anyukája!

DANIEL
Daniel több mint 30 éve megszállottja minden deszkasportnak. Korábban a snowboard versenycsapat tagja volt, de igazából bármilyen deszkán megállja a helyét. 10 évvel ezelőtt valóra váltotta álmát, létrehozta az Algarve Watersportot, egy helyet, ahol a vízi sportok szerelmesei mindenféle időjárási körülmények között vízre szállhatnak, megtalálhatják a tökéletes sportot aznapra!

TRICK
Szinte mindent, amit a táborban és környékén látsz, Trick varázslatos keze és képzelete készítette. Az elmúlt évek alatt azon dolgozott, hogy a campet (és egyben testvér táborunkat a hegyekben) egy gyönyörű és otthonos hellyé alakítsa. Lélekben egy igazi hippi, aki megy a saját feje után, de mindig jót akar és aszerint is cselekszik.

JAKOB
Jakob rendelkezik a legfényesebb és legszélesebb mosollyal az AWS-ben, sőt, talán egész Algarve-ban! Bárkit, bárhol megtanít kiteszörfözni, legyen szó jumpstartról, ugrásokról vagy foilingról. Földrajz végzettséggel azok közé tartozik, akik valóban értik a szelet, kitesurf függősége mellett pedig nem tud lemondani a csokiról és a fagyiról sem.

ADAM
Adam a mi marketing ninjánk és szenvedélyes kite-osunk. Tapasztalata és sport iránti szenvedélye nagyszerű oktatóvá teszi őt, és szívesen osztja meg veled minden tudását. Amikor nem kitesurfinget tanít, akkor a laptopja előtt ülve gondoskodik arról, hogy mindenkihez eljusson a tábor híre. A kite felszerelésről bármikor kérdezheted őt, mert egy komplett kisokos van a fejében! Imád wakeboardozni, szörfözni és … bulizni: D

BENCE
Bence az egyik leglelkesebb wakeboardosunk, aki nem mellesleg kiteboardingot és SUP-ot is oktat. Garantált a nevetés körülötte, afro hajával és eredeti szövegével mindenkit megmosolyogtat, így lett ő a camp kinevezett hangulatfelelőse. Kérés nélkül ott terem, ha szükség van rá. És általában van!

ANDRAS
András hideg vérmérsékletű, természet iránti szeretetével, nyugalmával képviseli mindazt, amit a szörfös életstílus jelent. Figyelemre méltó állóképessége és a hullámok iránti állandó éhsége egész nap az óceánban tartja. Mellette igazán biztonságban érezheted magad a vízben!

SABINKI
Sabinki egy karizmatikus és hiperaktív kelet-európai csajszi. Beccával együtt az irodában gondoskodik arról, hogy jól érezd magad nálunk. Mindenkit óriási mosollyal, fogad, szórakoztató és nagy szerelmese a szörfnek. Az elmúlt éveket a világ szörfös helyeinek felderítésével töltötte, miután elhagyta az esős Londont. Csak az óceánra van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen!

MATEO
Mateo, a lengyel szörfösünk, akinek a szörfoktatás iránti szenvedélye legalább akkora, mint zene iránti szeretete. Ha Lagosban jársz, ne hagyd ki Mateo koncertjét. Amit a gitárral művel, az igazi varázslat!

MARCIN
Marcin szó szerint minden vízi sport ördöge. SUP-on, szörfdeszkán, wakeboardon, kiteboardon és még windszörfön is megállja a helyét. Hivatalosan gyógytornász, így pontosan tudja, mit művel a testével. Állandóan mozgásban van, akárcsak Hela, a kutyája.

MERCI
Merci, reggelitündérünk, gyönyörű kívül-belül. Mindig gondoskodik arról, hogy elegendő energiával indítsd a napot. Elképesztő szeme van a fényképekhez, sokszor találkozhatsz majd vele a lagúnában, a wake parkban vagy a tengerparton, ahogy megpróbálja elkapni a legjobb pillanatokat!

CELINA
A Celina a pozitív energia dinamitja a táborban! Mindig mosolyogva és energikusan rohangál, és millió dolgot rendez egyszerre.
Szabadidejében szörfözik, vagy gondozza a lovait. Ha szeretnél megtanulni lovagolni, mindenképpen beszélj Celinával, mivel hatalmas tapasztalata és ismerete van ezekről az állatokról.

ADAM
Adam a tökéletes példa arra, hogy a szenvedély követése néha az egész életet jobbá teszi. Végzettsége szerint ügyvéd, Adam windszörfözik. és megtanítja az embereket erre a gyönyörű, mégis precíz sportra. Lehet, hogy a windsurf a fő sportja, de látni fogod azt is, ahogy a hullámokat hasítja, vagy ahogy kitesurfözik a lagúnában.

NIKI
Niki egyike azoknak, akik nélkül a szörf táborunk nem lenne olyan hangulatos és rendezett, mint amilyen. Nagyon energikus lány Csehországból, aki csodálatos fotókat is készít. Talán, ha szerencséd lesz, kamerájával lencsevégre kap téged is!

JT
Ha kitesurfözöl vagy windsurfözöl a lagúnában, akkor biztosan találkozni fogsz JZ-vel. Hajóskapitányunk félelmet nem ismerve segít minden mentésre szoruló tanulónkon. Mindig mosolyog s szívesen segít, az egyik legönzetlenebb ember, és jó érzéke van a fotózáshoz is!

ANGEL
Angel a spanyol szörfösünk, akinek mosolya soha nem tűnik el az arcáról. Pozitivitása kétségtelenül jobbá varázsolja a napodat. Türelmes oktató, hobbija a gördeszkázás és a gitározás, talána gördeszkán való gitározás is!

LIZI
Lizi mosolya mindenképpen bearanyozza a napodat. Drága házitündérünk vegyész diplomával rendelkezik, hobbija pedig a rövid oldschool videók készítése és az írás.

LIZI G
Lizi legnagyobb szenvedélye a szörfözés mellett a jóga, ezért döntött úgy, hogy Algarve-ba költözik, és összekapcsolja ezt a kettőt. Miután bejárta a világot, letelepedett és jóga órákat kezdett el tartani. Csatlakozz hatha típusú óráihoz a táborban, a wake parkban vagy Lagos különböző strandjain!